Tisztára mosjuk a bűnt?

Bűnös vagy?

Ez egy egyszerű és egyértelmű kérdés, mégis sokan nem szeretnek rá válaszolni. Kényelmetlen érzést kelt bennük, és azok közül, akik kereszténynek tartják magukat, sokaknak talán még nehezebb ezzel megbirkózni, mint másoknak. Valójában egy friss Barna-jelentés szerint a vallásos keresztények 40 százaléka nem tartja magát bűnösnek.

Tényleg?

Az egyik legszorgalmasabb és legönfeláldozóbb apostol, aki valaha élt, így fogalmazott: „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse, akiknek én vagyok az első”(1 Timóteus 1:15, kiemelés tőlem). Ha a hűséges Pál volt a bűnösök elsője, akkor mi vagyunk a többiek?

Ráadásul ugyanaz a jelentés egy még megdöbbentőbb tényt is feltár: a hívők 70 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek alapvetően „jó szívűek”. Ez teljesen ellentétes azzal, amit a Biblia tanít.

Jobb, mint te

Jézus egy példabeszédet mondott követőinek egy vallási vezetőről és egy vámszedőről, akik mindketten imádkozni mentek a templomba. A vallási vezető, teljesen elégedett önmagával, így szólt: „Istenem, köszönöm neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember – zsarolók, igazságtalanok, házasságtörők, vagy akár mint ez a vámszedő.” A büszkeségtől felfújtan aztán azzal dicsekedett, milyen odaadó. Ezzel szemben a vámszedő, felismerve bűnösségét, lehajtott fejjel mellét verte, és kiáltott: „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshez!” Jézus, hangsúlyozva annak szükségességét, hogy az ember lássa saját valódi állapotát, elmagyarázta, hogy csak a vámszedőnek bocsátottak meg.

A bűnnel kapcsolatos zavar egyik oka az, hogy sok embert félrevezetnek azok a keresztény vezetők, akik azt tanítják, hogy ha valaki már Krisztus által elfogadottá vált, a bűnök bevallása valamilyen módon sértés Istenre nézve. Pedig a Szentírás azt tanítja, hogy a hívőknek egymásnak és Istennek is be kell vallaniuk bűneiket. És az Úr imájában Jézus azt tanította, hogy rendszeresen kell imádkoznunk a megbocsátásért.

Egy másik ok, amiért oly sok kereszténynek zavaros a gondolkodása a bűnről, az, hogy nem ismerik igazán a Bibliát. Isten Igéje világos meghatározást ad a bűnre – és ez az egyetlen meghatározás, ami számít. Ha témakörönként tanulmányozzuk a bűnt, csak egy következtetésre juthatunk: szívünk természeténél fogva romlott, és mindannyian bűnösök vagyunk, akiknek szükségük van egy Megváltóra.

A kultúra hatása

Ráadásul, bár sok minden felháborít és undorít bennünket a kultúránkban, mindannyian hatása alatt állunk. Gondoljunk csak egy pillanatra arra, hogyan tekint a kultúránk a bűnre. Nyilvánvaló, hogy sok olyan dolog, amit fél évszázaddal ezelőtt a legtöbb amerikai bűnnek tartott volna, ma már a többség számára elfogadható.

Továbbá a morális relativizmus fogalma robbanásszerűen népszerűvé vált. A morális relativizmus szerint nincs abszolút jó vagy rossz. Azt állítja, hogy ami az egyik ember számára rossz lehet, az a másik számára nem feltétlenül az, és hogy az embereknek azt kell tenniük, ami számukra helyesnek tűnik. Megdöbbentő, hogy ezt a torz

gondolkodásmód, bár ellentmond a bibliai elveknek, sok magát kereszténynek valló ember által elfogadottá vált. Ez egy módja annak, hogy az emberek racionalizálják hibáikat és kudarcaikat, és elkerüljék a „bűn” kifejezést.

Ellentétes szélsőségek

Ahogyan az várható volt, a bűn kérdésének mindkét végletében vannak szélsőségek. Jézus korában a vallási vezetők azzal vádolták Krisztust, hogy vétkezik, mert nem tartotta be az általuk kialakított hagyományokat, és nem hajolt meg a törvény torz értelmezése előtt. Napjainkban is vannak olyan keresztények, akik a jó dolgokat „bűnnek” bélyegzik.

Bár igaz, hogy egyesek fegyverként használják a marginalizáltak iránti empátia iránti kiáltásokat, sokan mások túlságosan elmentek a másik irányba. Ez egy rendkívül ellentmondásos téma, amely lehetővé teheti, hogy egy kegyetlen világ mindkét oldalon még nagyobb kegyetlenséget fogadjon el.

Jézus rendszeresen együtt érzett kora marginalizált bűnösével, azokkal az emberekkel, akiket a vallási vezetők a társadalom söpredékének tekintettek. Nem, soha nem nézte el vagy mentette fel bűneiket, de látta szükségüket, együttérzően társult hozzájuk, és megbocsátást és egy jobb utat kínált nekik. Vonzza őket az Ő elfogadása és szeretete, és sokan az Ő kezébe adták életüket.

Mindannyian bűnösök vagyunk, akár bevalljuk, akár nem. Mindannyian keresztre feszítettük Jézust. Ezért, bár képesnek kell lennünk felismerni a bűnt és annak helytelenségét, nincs jogunk másokat elítélni. Csak Isten láthatja mások körülményeit és szívét. Ő azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson és örök életet nyerjen, és követőinek ugyanazt a hozzáállást kell tükrözniük, miközben felismerik saját szükségüket.

Az egyensúly megtalálása

Bár elengedhetetlen, hogy felismerjük a bűnt annak, ami – nem azért, hogy mutogassunk, hanem hogy elkerüljük a részvételt vagy a jóváhagyást –, el kell kerülnünk a másik szélsőséget is. Szóval, mi a megoldás?

Az egyensúlyt az Isten Igéjének ismerete adja. De ne függj másoktól, hogy elmondják neked. Keresd meg magad, és derítsd ki, mit mond valójában. Jó kiindulási pont a Mózes második könyvében (20. fejezet) megadott Tízparancsolat. Olvasd el az evangéliumokat is, és figyeld meg, mit tanított Jézus, és hogyan bánt másokkal. Keresés közben kérj bölcsességet Istentől. Ő készen áll és hajlandó segíteni neked.

Érdekes jelenség történik, amikor Istent keressük. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál valószínűbb, hogy meglátjuk saját hibáinkat és bűnösségünket. De ez jó dolog. Az, hogy meglátjuk valódi állapotunkat, nem vezethet kétségbeesésbe. Ezért van Megváltónk. Ő arra vágyik, hogy hozzá jöjjünk, hogy megbocsáthasson nekünk, és békét adjon, valamint erőt a kísértés legyőzéséhez.

Szeretnél többet megtudni a megbocsátásról és a Krisztusban való elfogadásról? Olvasd el a „Megmenekülve a biztos haláltól” című tanulmányi útmutatónkat .

\n