Sátán megtévesztő hamisítványai

Tegyük fel, hogy az egész Bibliát két szóval kellene összefoglalnod. Melyik szavakat választanád? Gondolkodtam ezen, és úgy vélem, a bűn és az üdvösség lehet a legpontosabb válasz. Végül is Sátán nagyon korán belépett a képbe, hogy az embert bűnre késztesse és elvegye tőle az üdvösségét. Mellesleg ez volt az emberi család fordulópontja is. Látod, Isten mindent az engedelmességre alapozott. Ő adta mindazokat a csodálatos ajándékokat – az életet, az igaz jellemét, a föld feletti uralmat és egy gyönyörű otthont az Édenkertben. Aztán megígérte, hogy ezek az áldások egyetlen feltétel mellett zavartalanul folytatódnak: engedelmeskedj és élj, ne engedelmeskedj és halj meg. Természetesen tudjuk, mi következett az ultimátum után. Ádám és Éva engedtek a csábítónak, és a bűn először lépett be erre a gyönyörű bolygóra. És attól a pillanattól kezdve a nagy küzdelem tomboló valósággá vált Krisztus és Sátán, az igazság és a tévedés, az engedelmesség és az engedetlenség között. A Biblia minden könyve és fejezete összefonódik Isten nagy tervével, amelynek célja, hogy az embert visszavezesse az engedelmesség eredeti állapotába, ahonnan elbukott. „Jézusnak fogod nevezni a fiát, mert ő fogja megmenteni népét bűneitől” (Máté 1:21). A bűn természetesen Isten törvényének megszegése. Néha az emberek azt kérdezik: „Miért kell törődni a külső cselekedetekkel és a törvény betartásával? Nem érdekli-e Istent jobban a szív, mint a külső magatartás?” Valójában ezek a dolgok nem választhatók szét. A kezdetektől fogva Isten az engedelmességet tette a szeretet és a hűség nagy próbájává. Senki sem mondhatja, hogy Isten nem törődött első szüleink viselkedésével. Külső cselekedeteik egy megosztott szívet tükrözték. Ezért is mondta Jézus: „Ha szeretetek engem, tartsátok meg parancsaimat” (János 14:15). A mennyei terv középpontjában az áll, hogy megmentse az embereket Isten törvényének megszegésétől azáltal, hogy agapé-szeretetet csepegtet az igaz hívők szívébe. A Biblia legutolsó könyve ezt a kérdést ugyanarra az alapvető engedelmességi kérdésre vezeti vissza. Minden lélek megkapja Isten pecsétjét vagy a fenevad jelét. A próba ismét a törvény iránti engedelmességen múlik. A Jelenések könyve szerint a megváltottak fő jellemzője az, hogy megtartják Isten parancsolatait. Az a feltétel, amelyet Isten az ember számára az Édenben való maradásra szabott, az ember paradicsomba való visszatérésének feltételévé válik. „Itt van a szentek türelme: itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (Jelenések 14:12). „És a sárkány haragudott az asszonyra, és elment, hogy háborút indítson az ő magvának maradéka ellen, akik megtartják Isten parancsolatait, és megvan nekik Jézus Krisztus bizonysága” (Jelenések 12:17). „Boldogok azok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az élet fájához, és bejuthassanak a kapukon át a városba” (Jelenések 22:14). A lényeg az, hogy Istennek szüksége van olyan népre, akire rábízhatja az örök életet. Gondoltál már arra, hogy azok, akiket Jézus eljövetelekor elragadnak, továbbra is megőrzik a választás szabadságát? A Biblia biztosít minket arról, hogy a szenvedés nem fog másodszor is bekövetkezni. Nem fog megismétlődni ez a 6000 éves tragédia és halál általi mészárlás. Nem azért, mert nem lesz választás, hanem azért, mert Isten senkit sem visz a mennybe, aki inkább vétkezik, mint hogy meghaljon. Az angyalok tudni fogják, hogy a menny biztonságos, mert a szentek már átélték a földi életet, mielőtt megkapták a halhatatlanságot. Nem lesz kockázata ennek a visszatérő bűnös rémálomnak. Erről gondoskodik ez a próbatétel a Földön. Satán egész stratégiája azon alapul, hogy az embereket bűnre késztesse. Tudja, hogy semmi, ami beszennyező, nem léphet be Isten országába, és a bűn az egyetlen dolog, ami Isten szemében beszennyező. Meg vagyok győződve arról, hogy Sátán már jóval azelőtt megértette ezt az elvet, hogy Pál apostol leírta volna a Rómaiakhoz írt levél 6:16-ban: „Nem tudjátok-e, hogy akinek szolgáivá teszitek magatokat, annak szolgái vagytok, akinek engedelmeskedtek; akár a bűnnek a halálra, akár az engedelmességnek az igazságra?” Kérlek, vedd észre, hogy annak a szolgája leszel, akinek engedelmeskedsz. Ha engedelmeskedsz Istennek, Isten szolgája vagy; és ha abbahagyod az Istennek való engedelmességet, akkor már nem vagy Isten szolgája. Az ellenség terve az, hogy rávegyen téged, hogy neki engedelmeskedj és az ő szolgája legyél. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy az ördögöt nem érdekli, miért nem engedelmeskedsz Istennek, amíg csak megteszed. Akár a vallás nevében is megteheted, és a történelem során a legvallásosabb emberek közül is voltak, akik ezt tették. Valójában a legvallásosabb indokokat is kitalálhatják az engedetlenségre. Jézus többször is beszélt azokról, akik bűnösök lesznek ebben a paradox viselkedésben. Kijelentette: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk? És a te nevedben űztünk ki ördögöket? És a te nevedben tettünk sok csodálatos cselekedetet? Akkor pedig kijelentem nekik: Soha nem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22, 23). Jézus gondosan azonosította ezeket a dicsekvő állítókat, mint nagyon vallásos személyeket. Mindent Jézus nevében tettek, mégis végül elutasították őket, mint a mennybe való belépésre méltatlanokat. Miért? Mi volt a problémájuk? Az előző versben a Mester egyértelműen kifejtette, hogy bár sokat beszéltek róla, nem tették meg „mennyei Atyám akaratát”. A hitvallás erős volt, de Isten akaratának teljesítése hiányzott. Jézus még konkrétabb volt a Máté 15:9-ben, amikor ezeket a szavakat mondta a farizeusoknak: „De hiába imádnak engem, mert emberek parancsait tanítják tanításként.” Milyen sokkoló lehetett az a hallgatóság számára, amikor először megértették, hogy sokan, akik imádták Őt, elvesznek. Hogy lehetett volna helytelen Isten imádása, és miért számított volna hiábavalónak és értéktelennek? Jézus elmagyarázta, hogy nem fogadhatja el, mert félretették az Ő parancsolatait az emberek parancsolatai javára. Milyen érdekes! Nyilvánvalóan Krisztus az engedelmességet ismerte el az imádat legmagasabb formájának, és a legelfogadhatóbbnak.

Talált valaki valaha elfogadható kifogást arra, hogy engedetlen legyen Istennek? A múlt emberei bizonyára kitaláltak néhányat, ami a saját fülüknek jól hangzott. Eszembe jut Saul, akit Isten Izráel első királyának szentelt. Sok tekintetben nagyszerű és csodálatos ember volt. De emlékeztek arra, mi történt, amikor Isten elküldte őt harcolni az amálekiták ellen? Azok az emberek annyira romlottak voltak, hogy Isten megparancsolta Saulnak, hogy teljesen pusztítsa el őket. Semmit sem szabadott emléktárgyként vagy zsákmányként hazahozni ebből a hadjáratból. Isten parancsa egyértelmű és konkrét volt. Miért döntött akkor Saul úgy, hogy megkímél néhányat a legszebb, legfényesebb marhák közül? A csatából hazafelé tartva, miután a próféta szembesítette vele, magyarázatot adott Sámuelnek. Sámuel megkérdezte: „Mit jelent hát ez a juhok bégetése a fülemben, és a marhák bőgése, amit hallok? Saul így felelt: Az amálekitáktól hozták őket, mert a nép megkímélte a legjobb juhokat és ökröket, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak, a te Istenednek; a többit pedig teljesen megsemmisítettük” (1 Sámuel 15:14, 15). Bármilyen logikusnak is tűnhetnek ezek a szavak, tele vannak fondorlatos szándékkal és álszentséggel. Először is, Sául „a népet” okolta azért, hogy megkímélte az állatokat, megpróbálva áthárítani a felelősséget a engedetlenségért. De Sául volt a parancsnok, és ő kapta a parancsot Istentől. Aztán megpróbálta úgy beállítani, mintha ez egy jelentéktelen dolog lenne, mert Isten szavának „a többi része” teljesült. Csak egy apró eltérés történt, miért is kellene ebből olyan nagy ügyet csinálni, ráadásul ezek az állatok nem nekik voltak szánva; Isten imádására kellett volna felhasználni őket! Ne hagyjuk figyelmen kívül ennek a magyarázatnak a jelentőségét. Saul engedetlen volt Istennek, hogy imádhassa Őt! Elfogadta-e Isten egy ilyen érvelést? Sámuel így válaszolt: „Íme, az engedelmesség jobb, mint az áldozat, és a hallgatás jobb, mint a kosok zsírja” (22. vers). Ismét láthatjuk, hogy Isten az engedelmességet tekintette az imádat legmagasabb formájának. Annak ellenére, hogy Sáulnak valószínűleg a legmeggyőzőbb vallási oka volt az engedetlenségre, Isten drámai módon elutasította azt, és ezzel egyidejűleg elutasította Sáult is Izráel királyaként. Ugyanez történik ma is? Nézz körül, ahogy a szombat szent órái hétről hétre bevezetésre kerülnek egy pihenésre szoruló világban. Isten a saját kezével írt erkölcsi törvényének legmélyére vésette a Tízparancsolat közül a leghosszabbat és legrészletesebbet. Mégis olyan egyszerűen fogalmazta meg, hogy semmiféle félreértés nem lehetett. „A hetedik nap az Úr, a te Istened szombatja: azon nem végezhetsz semmiféle munkát” (2Mózes 20:10). Még egy gyermek is megérti ezeket a szavakat. Mégis, amikor minden héten eljön a hetedik nap, milliók vannak még mindig a piactéren, és szokás szerint üzletelnek, megszegve Isten egyértelmű, konkrét parancsát. Kik ezek a milliók, akik mernek szembeszegülni Teremtőjük félreérthetetlen, írásos parancsaival? Sokan közülük vallásos emberek, akik másnap a templomban lesznek, énekelnek, imádkoznak, adományoznak, és térdre borulnak, hogy imádják azt az Istent, akinek törvényét minden héten megszegik. Néhányan talán nem veszik észre, hogy Isten parancsolatánál egy pogány hagyományt tartanak fontosabbnak, de sokan tisztában vannak azzal, hogy Isten egyik örök törvényét szegik meg. Róluk Jézus riasztó őszinteséggel beszélt: „Hiába imádnak engem, mert emberek parancsait tanítják tanításként.” Évek óta, mint evangélista, hallgatom a vallásos emberek indoklásait a szombat megszegésére. Sokan közülük valóban jámbornak és őszintének tűnnek, és nagy szeretetet vallanak Isten iránt. De vajon tényleg szeretik Őt? A mai probléma az, hogy olyan felszínes, szentimentális a szeretet fogalma. Mindannyian láttuk már azokat a népszerű matricákat, amelyek merészen követelik: „Mosolyogj, ha szereted Jézust”, vagy „Tüsszents, ha szereted Jézust”, vagy „Integess, ha szereted Jézust”. De Jézus nem ezt mondta! Azt mondta: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat.” Ez az, ami hiteles! Ez az, ami valódi. A sok modern vallás sekélyes habja minden mást tükröz, csak a szeretetet nem.

Sátán két stratégiája

Hogyan szervezi meg Sátán a programját, hogy még a legvallásosabb embereket is bűnbe ejtse? Mielőtt megvizsgálnánk a két leghatékonyabb stratégiáját, meg kell értenünk, hogy a valaha élt legnagyobb hamisítóval van dolgunk. Mint főcsaló, gyakran a jó és a gonosz keverékét alkalmazza céljai eléréséhez. Még a Szentírást is felhasználja, ha az a végső cél elérését szolgálja.

Sátán nem írta a Bibliát, de a válluk fölött lesett azoknak, akik írták, és minden szót megjegyezett. Gyakran idézett szövegeket, ahogyan Jézussal is tette a kísértés pusztájában. Abban az esetben valójában helyesen idézte a zsoltáros szavait, miszerint az angyalok megóvják attól is, hogy a lábuk megsérüljön egy kőnek ütközve. De vegyük észre, hogy félreértelmezte a szöveget, amikor arra buzdította Jézust, hogy merészen ugorjon le a csúcsról, és bízzon az angyalokban, hogy megmentik.

Ez a ravasz trükk, amellyel eltorzítja a Szentírást, képezi az alapját annak a két különleges trükknek, amelyet a Sátán használ, hogy a keresztényeket Isten törvényének megszegésére késztesse. Az első érv így hangzik: Mivel a Biblia azt mondja: „Boldogok azok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az élet fájához” (Jelenések 22:14), az üdvösséghez a legfontosabb dolog a törvény betartása. Ha ezt elég jól tudjuk csinálni, minden részletében, akkor jogosultak leszünk az örök életre. Ismerősen hangzik? És van-e valami igazság egy ilyen érvelésben? Valóban nagyon fontos betartani a parancsolatokat. De vajon nincs-e ebben a hitben egy erős tévedés is? A tény az, hogy senki sem tudja magát elég jónak tenni ahhoz, hogy megérdemelje az üdvösséget. Egy ilyen tanítás puszta törvényesség, Isten üdvösségre vezető útjának pontos ellentéte. Ez minden nem keresztény vallás alapja, és milliókat, akik Krisztus követőinek vallják magukat, vezetett félre egy végzetes téveszmébe. De talán azt kérdezheted, hogy egy ilyen tanítás hogyan vezethetne Isten törvényének még több megszegéséhez. Nem éppen arra ösztönözné-e inkább az embereket, hogy gondosan tartsák be a parancsolatokat az üdvösség érdekében? Ebben az esetben a válasz nem. Látjátok, a Sátán nagyon jól tudja, hogy az Édenkert óta megváltoztak a dolgok. Adámnak ezerrel könnyebb volt engedelmeskedni, mint nekünk. Tiszta, bűnbe nem esett természete volt, amelyben nem volt hajlam a bűnre, és minden kísértése kívülről érkezett. Öröklött bukott természetünkkel a legnagyobb kísértéseink belülről fakadnak. De a Sátán milliókat meggyőzött arról, hogy elkerülhetik a bűnt, akárcsak Ádám és Éva, ha jobban igyekeznek engedelmeskedni Istennek. Így bátran küzdenek azért, hogy nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak bűnös hajlamaik felett, és kudarcot vallanak testi erőfeszítéseikben. Végül úgy döntenek, hogy lehetetlen győzelmet aratni a bűn felett, és hogy Isten nem fog megkövetelni olyasmit, ami nem teljesíthető. Az eredmény: egyre több Isten törvényének megszegése.

Gondolkodj el egy pillanatra ezen a gondolaton: Tegyük fel, hogy ettől a pillanattól kezdve életed hátralévő részében betartanád Isten minden parancsolatát. Más szavakkal, életed hátralévő részében nem követnél el egyetlen hibát sem, és nem vétkeznél többet. Megmentene ez téged? Természetesen nem, mert már elkövettél bűnöket, mielőtt elkezdted volna ezt a jövőbeli tökéletes engedelmességi programot. Ezért a múltbeli vétkeid miatt halálos ítélet alá kerültél. Semmilyen jó magatartás nem változtathatja meg a múltbeli vétkeid nyilvántartását. Az igazság az, hogy csak egy ember jött erre a világra, és élt teljesen tökéletes életet anélkül, hogy egyetlen bűnt is elkövetett volna. Jézusnak kifogástalan volt a jó cselekedeteinek nyilvántartása. A mi nyilvántartásunkat elhomályosítja és elmosja az, hogy újra és újra elbukunk abban, hogy megfeleljünk Isten teljes engedelmességre vonatkozó mércéjének. Egyikünk sem állhat Isten elé a múltbeli nyilvántartásunk alapján. Tudjuk, hogy Isten csak a tökéletes igazságosságot, vagyis a helyes cselekedeteket fogadja el, és egyikünknek sincs ilyen múltja. Hacsak valamilyen módon nem tudjuk magunknak tulajdonítani Jézus szent, folt nélküli életét, és azt ténylegesen a mi számlánkra írni, akkor a legcsekélyebb esélyünk sincs az üdvösségre. Milyen hálásnak kell lennünk azért, hogy egy ilyen megoldás elérhetővé vált Urunk, Jézus kegyelmén keresztül.

A Biblia egyik legcsodálatosabb szövege a Róma 5:10-ben található: „Mert ha ellenségek voltunk, az Ő Fiának halála által megbékéltettünk Istennel…” Álljunk meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg a vers első felét, mert ez tartalmazza a Biblia legfontosabb üzenetét. Azt mondja nekünk, hogy ellenségei lettünk Istennek, amikor vétkeztünk. Megbékélésre volt szükség, ha bármilyen reményünk akartunk lenni. Ahhoz, hogy eltávolítsuk a bűnt, amely elválasztott minket Istentől, engesztelésre volt szükség. Szövegünk azt mondja, hogy csak Jézus halála hozhatott létre ilyen megbékélést. Hogyan szüntette meg a kereszt az ellenségeskedést, és állította helyre az Isten és az ember közötti kapcsolatot? Mit vitt Jézus a keresztre? Saját testén magára vette Ádám és Éva minden leszármazottjának bűnét. Valójában Jézus felajánlotta, hogy cserét köt velünk. Ő magára vette a mi ítéletünket és halálos ítéletünket, a keresztre vitte, és kimerítette a bűn büntetését helyettünk. Miközben viseli a büntetésünket, eltakarja a múltbeli vétkeink csúnya nyilvántartását. Valójában ezt úgy valósította meg, hogy nekünk tulajdonította az Ő saját tökéletes, engedelmes életének érdemét. Tehát mit adunk fel, és mit kapunk Tőle? Feladjuk a halálunkat cserébe az Ő életéért; és ennek eredményeként Isten úgy bánik velünk, mintha soha nem vétkeztünk volna, és úgy bánik a kereszten lévő Jézussal, mintha Ő lenne bűnös minden bűnünkért.

Most nézzük meg a Róma 5:10 többi részét. Miután leírta a Jézus halálával elért megbékélést, Pál így folytatja: „sokkal inkább, miután megbékültünk, az Ő életén keresztül üdvözülünk.” Kérjük, vegyék észre, hogy a teljes üdvösség eléréséhez mind Jézus életére, mind halálára szükségünk van. A múltbeli bűneinket az Ő engesztelő halálának tulajdonított áldásai fedik el, a jövőbeli győzelmeinket pedig az Ő bűntelen földi életének átadott áldásai biztosítják. Bármely jövőbeli cselekedetünket megváltoztathatjuk azzal, hogy elfogadjuk az Ő győztes tapasztalatának átadását, ahogyan Ő élte azt a mi bukott természetünkben. És ez elvezet minket a második stratégiához, amelyet a Sátán alkalmaz, hogy az embereket bűnre késztesse.

Az olcsó kegyelem csapdája

Ebben az ügyes támadásban a nagy hamisító más érvelést követ. Ez nagyjából így hangzik: „Senki sem üdvözülhet a törvény betartásával. Nem cselekedeteink által igazulunk meg, hanem kegyelem által, hit által. Nem a törvény alatt vagyunk, hanem a kegyelem alatt. A parancsolatok betartása nem szükséges, amíg szeretjük Jézust.” Ismét látjuk, hogy sok igazság van abban, amit mond, de egy szörnyű tévedés is. Bár nem cselekedeteink által igazulunk meg, az engedelmesség alól sem vagyunk mentesek. Számtalan ember esett áldozatul ennek a fondorlatos megközelítésnek. Az evangelizáció során folyamatosan találkozom ezzel. Mindenféle irányzatú és felekezetű keresztények lelkesen egyetértenek a keresztes hadjárat első néhány estéjén, de amikor felvetjük a törvény és a kegyelem témáját, azonnal megkezdődik a reakció. „Joe testvér, ne beszélj nekünk arról a régi törvényről. Nem cselekedeteink által üdvözülünk. A kegyelem alatt vagyunk, és azoknak a parancsolatoknak a betartása nem üdvözít minket.” Látjátok a problémát? A legalizmus elleni szélsőséges reakcióban ezek az őszinte lelkek túlságosan elfordulnak az olcsó kegyelem felé, és nézeteikben szinte antinomistákká válnak. Milyen nehéz egyensúlyt tartani a hit és a cselekedetek kérdésében! Két szélsőség létezik, és az ördögnek mindegy, melyik irányba sodródunk. Olyan ez, mintha egy csónakot eveznék két evezővel, amelyeknek a neve „hit” és „cselekedetek”. Ha az egyik evező nem működik, a csónak egyszerűen körbe-körbe forog. Sok ember forog körbe-körbe, mert nem egyformán húznak a megváltás e két alapvető aspektusán. A tény az, hogy ugyanazon dolog két végéről beszélünk. Ezért nem lehet konfliktus ebben a kérdésben. Az igazi hit mindig engedelmes jó cselekedeteket eredményez. A valódi igazságszolgáltatás mindig megszentelést eredményez. A Biblia valóban kijelenti, hogy „a cselekedetek nélküli hit halott” (Jakab 2:26). Eltorzította az „igazságosságot” legalizmussá, a „hit”et pedig olcsó helyettesítővé, amely még engedelmességet sem eredményez. Valaki „hanyag agapé”-nak nevezte, mert a szeretetet is egy rosszul definiált szentimentalizmusra alacsonyítja le. A Szentírásban háromféle hitet találok. Az egyik olyan hit, amellyel még a démonok is rendelkeznek, de Jakab nagyon világosan kijelenti, hogy ez a fajta egyáltalán nem működik. Ez csupán intellektuális beleegyezés vagy mentális egyetértés. Egyetlen embert sem tud megmenteni. A második működik, de rossz okból. Ezt jól illusztrálja az a sofőr, aki egy kereszteződésben meglát egy stop táblát. Hisz a táblában, és a hite működik; leállítja az autót. De miért állt meg? Attól való félelmében, hogy elüti egy másik jármű? Vagy attól, hogy a rendőrség a sarkon túl figyeli, hogy büntetést szabjon ki rá? Ez a fajta hit is elfogadhatatlan Isten számára, mert félelmen alapul. Sajnos sok vallott kereszténynek van ilyen „tűzlépcsős” vallása. Tudják, hogy az út végén tűz van, és nem akarnak belemenni abba a tűzbe. Ezért kényszerítik magukat arra, hogy minden jót megtegyenek, amit szerintük a jó embereknek tennie kell. Ez csupán a korábban említett törvényesség egy másik formája.

A harmadik fajta hit, és az egyetlen, amelyet Isten elfogad, a Galátusokhoz írt levél 5:6-ban van leírva: „Mert Jézus Krisztusban sem a körülmetélés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, hanem a szeretet által cselekvő hit.” Itt van. Itt van az igazi indíték minden olyan cselekedetre, amely engedelmesen betartja Isten törvényét.

A bűn és a keresztény

De mielőtt megmutatnánk, hogy ez a szeretetből fakadó motiváció hogyan képezi az Isten előtti valódi elfogadás legmélyebb lényegét, forduljunk az ihletett írók által rögzített legdogmatikusabb kijelentésekhez. Egyesek János nyelvhasználatát egyenesen mértéktelennek minősítenék, de döntsék el maguk, miközben elolvassuk ennek a szeretet nagy tanítványának szavait. Kérjük, tartsák szem előtt, hogy János az a tanítvány volt, aki Jézus kebelére hajtotta fejét. Kétségtelenül ő volt a tizenkét tanítvány közül a legmelegebb és a leggyengédebb szívű. Többet írt a szeretetről, mint bármely más újszövetségi író, ugyanakkor valószínűleg Isten parancsolatairól is többet mondott, mint bármely más író. Először is elolvassuk a Szentírásban található legegyszerűbb, legszűkszavúbb bűn-meghatározást. János kijelentette: „Mindenki, aki bűnt követ el, megszegi a törvényt is, mert a bűn a törvény megszegése” (1 János 3:4). Kérlek, vésd ezt a verset jól az eszedbe, mert a fejezet többi része a bűn természetére összpontosít, és ezt a kizárólagos meghatározást használja rá. A szöveg nagyon egyértelmű, de meg kell határoznunk a „törvény” szó jelentését ebben a versben. Melyik törvényre utal? Pál egy párhuzamos, a bűnről szóló értekezésben válaszol a Róma 7:7-ben. Azt kérdezi: „Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Isten ments! Nem, a törvény nélkül nem ismertem volna a bűnt; mert nem ismertem volna a vágyat, ha a törvény nem mondja: Ne kívánd!” Itt a jelentés kétségtelen. Pál közvetlenül a Tízparancsolatból idéz, és egyértelműen kijelenti, hogy a bűn az a törvény megszegése. Tehát, ahogy továbbolvassuk az 1 János 3-at, tartsuk szem előtt, hogy a bűn szót a 4. versben a Tízparancsolat erkölcsi törvényének megszegéseként határozták meg. Az 5. vers ezekkel a szavakkal folytatja a gondolatmenetet: „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a mi bűneinket.” Mit kellett Jézusnak elvennie tőlünk? A bűneinket. Mi a bűn? A Tízparancsolat megszegése. Ezért jött el, hogy megmentsen minket e törvények megszegésétől. Azért jött, hogy megóvjon minket a bűntől. (6. vers). Erőteljes. Vannak, akik merész prédikálásukról ismertek, de még soha nem hallottam ilyen erős szavakat egyetlen élő prófétától vagy prédikátortól sem. A szeretett János kijelenti: „Aki továbbra is a Tízparancsolatnak engedetlenül él, az soha nem találkozott Jézussal, és semmit sem tud az Ő üdvösségéről.” Megdöbbentő? Valóban az. Következő vers: „Kicsiny gyermekek, ne csaljon meg titeket senki: aki igazságot cselekszik, az igaz, amint ő is igaz. Aki bűnt cselekszik, az az ördögtől való” (7., 8. vers). János merészen kiemeli a különbséget az igazság hamis hirdetői és az igaziak között. Mellesleg nagy jelentősége van a „Ne csaljon meg titeket senki” szavaknak. Ez arra figyelmeztet minket, hogy bármi is követi ezt közvetlenül, az nagy megtévesztés és csalás tárgya lesz. Máté 24:3-ban a tanítványok Jézust kérdezték eljövetelének jeleiről, és a 4. versben Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy senki se csaljon meg titeket.” Ezután részletesen kifejtette azt a szörnyű zavart, amely a végidőbeli „elragadásról” szóló tanításra jellemző lesz. Így tehát arra számíthatunk, hogy hasonló félreértések kísérik majd az utolsó napokban az igazságosság hit általi tanítását. A bűn kérdése zavaros lesz. Az engedelmesség és a törvény tanítását összekeverik és eltorzítják. János arra buzdít minket, hogy vegyük figyelembe azt a figyelmeztetést, hogy egyetlen igaz ember sem fog szándékosan engedetlenül élni a Tízparancsolat iránt. Olyan messzire megy, hogy azt mondja: egy ilyen személy valójában az ördögtől való lenne, és egyáltalán nem keresztény! Ezután hozzáadja azokat a szavakat, amelyekről generációk óta vitáznak a teológusok és a laikusok egyaránt: „Aki Istentől született, az nem vétkezik; mert az ő magja marad benne; és nem tud vétkezni, mert Istentől született” (9. vers). Ki az asszony magva a Bibliában? Jézus az az igazi mag, és az igazán megtért Isten gyermekének szívében Krisztus lakozik. És amíg Jézus ott van, nem tud vétkezni. Ahhoz, hogy vétkezzen, ki kell űznie Jézust a szívéből. Krisztus nem a bűn szolgája, és nem oszthatja meg a szívét azzal, aki szándékosan úgy dönt, hogy megszegi Isten parancsolatait. János nem azt mondja, hogy a keresztény elveszíti a választás képességét, hanem nyomatékosan kijelenti, hogy Krisztus nem marad a szándékos vétkező szívében.

Tisztázzuk ezt a bűnnel kapcsolatos kérdést. Egy furcsa tanítás fészkelte be magát a keresztény egyházba Ágoston és Kálvin János tanításain keresztül. Ez a hamis hitrendszer azt az elképzelést hirdeti, hogy szándékosan engedetlenül élhetünk, és mégis biztosak lehetünk az üdvösségben. Ez egyszerűen nem igaz. Mindazonáltal milliók elhitték azt a torz elképzelést, hogy az igazságszolgáltatás megváltoztatja helyzetünket Isten előtt, de nem változtatja meg állapotunkat.

A kálvinista nézet szerint az igazság borítása elfogadhatóvá tesz minket Isten szemében, még akkor is, ha továbbra is szándékosan vétkezünk. Végső soron azt mondják nekünk, hogy a megváltás ebben az életben megment minket a bűn következményeitől, de nem magától a bűntől. Valójában az üzenet azt hirdeti, hogy a megváltás nem annyira a keresztény természetét változtatja meg a bűn tekintetében, mint inkább a bűn természetét a keresztény tekintetében.

Valamilyen oknál fogva, miután elfogadtuk Jézust, a bűn már nem ugyanaz a halálos tényező, mint korábban. Ha megtérhetetlen emberként követünk el bűnt, a pusztulásra vagyunk ítélve, de ha ugyanazokat a bűnöket követjük el „megváltásunk” után, az nem küldheti a keresztényt a pokolba. Látod, hogy ez a tanítás a bűn természetét igyekszik megváltoztatni a bűnös természetének megváltoztatása helyett? Nem ez a vallással való játék? Az igazságszolgáltatás soha nem fedezi azokat a bűnöket, amelyeket továbbra is elkövetünk. Az igazságszolgáltatás egy teljesen új szívet és életet ad, amit megtérésnek nevezünk, és amelynek segítségével új lelki életmódot kezdünk élni. Az igazságszolgáltatás nem tartható fenn, miközben szándékos bűnöket követünk el. Ez nem egy köpeny, ami eltakarja a folyamatos vétkezést; ez egy lelki átalakulás, amely eltávolítja mind a bűn bűntudatát, mind a hatalmát. Jól jegyezzétek meg: az igazi hit mindig engedelmes jó cselekedeteket eredményez. A cselekedetek nélküli hit halott. Jézus azért jött erre a világra, hogy megmentse népét a bűneiktől, nem pedig a bűneikben. A Biblia sokat beszél a bűnről, de soha semmi jót. Például soha nem olvashatjuk a Szentírásban, hogy csökkentenünk kellene az általunk elkövetett bűnök számát. Sehol sem intik arra, hogy csökkentsük vagy mérsékeljük engedetlenségünket. A bűn Isten szemében abszolút nem alku tárgya. Teljesen el kell utasítanunk, el kell hagynunk és el kell hagynunk minden ismert bűn gyakorlását. Jézus azt mondta: „Menj, és többé ne vétkezz!” Nem azt mondta: „Menj, és csökkentsd ezt a bűnt!” János nem azt írta: „Kicsi gyermekeim, ezeket írom nektek, hogy egyre kevesebbet vétkezzetek.” Azt mondta: „Írok nektek, hogy ne vétkezzetek.”

A szeretett János nem kertelt, amikor a bűnről írt levelét. Egyetlen modern prédikátor sem fogalmazott ennél erőteljesebben. Kijelentette: „Aki bűnt cselekszik, az az ördögtől való” (1 János 3:8). Az a bolondság, hogy Isten igaznak tekint minket, miközben mi szándékosan továbbra is az engedetlenséget választjuk, nem talál támaszt a Bibliában. Az evangélium Isten üdvösségre vezető ereje, és ez az erő képes megmenteni minket minden bűntől, nem csak néhánytól. Miért kellene elhinnünk, hogy egy mindenható Isten megbocsát nekünk, majd továbbra is a bűn hatalma alatt hagy minket? Ez Istent bűnünk bűntársává tenné.

Cselekedeteink alapján ítélnek meg minket

Végül vegyük figyelembe azt a tényt, hogy az ítélet a cselekedeteink alapján fog megtörténni. Tudom, hogy ez egyesek számára legalisztikusnak tűnhet, de a Biblia rendkívül egyértelmű ebben a kérdésben. János így írta: „És láttam a halottakat, kicsiket és nagyokat, állni Isten előtt; és megnyíltak a könyvek; és megnyílt egy másik könyv is, az élet könyve; és a halottak ítéletet kaptak a könyvekben írtak alapján, cselekedeteik szerint… És mindegyikük ítéletet kapott cselekedetei szerint” (Jelenések 20:12, 13).

Hogyan egyeztethetjük össze ezeket a szavakat azzal, amit Isten szeretetéről és irgalmáról megtudtunk? Nem ellentétes-e a bibliai igazsággal, hogy a cselekedetek képezik az ítélet alapját? Egyáltalán nem, ha figyelembe vesszük, hogyan fogják megítélni a cselekedeteket. Elengedhetetlen, hogy pontosan megértsük, hogyan fogja Isten mérni és vizsgálni minden egyes ember cselekedeteit. Mi határozza meg, hogy elfogadják-e őket, vagy elutasítják? A végzett cselekedetek mennyisége? Ha elég jó cselekedetünk van a számlánkon, beengednek-e minket? És kint maradunk-e, ha a cselekedeteink nem elégségesek? A Hegyi Beszédben Jézus leírta egy jelentős csoportot, akik be akarnak lépni Isten országába. Korábban már hivatkoztunk erre a versre. Jézus így szólt: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e? És a te nevedben nem űztünk-e ki démonokat? És a te nevedben nem cselekedtünk-e sok csodálatos dolgot? Akkor pedig kijelentem nekik: Soha nem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22, 23). Jézus nem vitatta és nem tagadta az általuk mondottak igazságát. Azzal dicsekedtek, hogy sok cselekedetet tettek. A mennyiségben nem volt hiány. A mennyiség elfogadható volt, de nyilvánvalóan a cselekedeteket nem a mennyiség alapján ítélték meg – nem engedték be őket. De még inkább meglepődünk, amikor elolvassuk, milyen cselekedeteket tettek ezek az emberek. Nemcsak „sok”, hanem „csodálatos” cselekedetek is voltak. A minőség is jónak tűnik. Talán egyikük egymillió dollárt adományozott egy új zsinagóga építésére; mégis nem engedték be őket. A rejtély egyre mélyül. Milyen más tényező magyarázhatja a szigorú ítéletet: „Távozzatok tőlem, ti gonosztevők”? A válasz a Biblia utolsó könyvében található, és amikor elolvassuk, az egész rejtély hirtelen a helyére kerül és élesebbé válik. A Jelenések 3:15-ben Isten azt mondja: „Ismerem a cselekedeteidet.” Természetesen ismeri, mert Ő vezeti a nyilvántartást, és Ő lesz a végső bíró. De olvassuk tovább: „Ismerem a cselekedeteidet, hogy sem hideg, sem meleg nem vagy; bárcsak hideg vagy meleg lennél! Mivel tehát langyos vagy, sem hideg, sem meleg, ki foglak okádni a számból” (Jelenések 3:15, 16). Itt van az egész ügy titka! Cselekedeteinket végül meg fogják ítélni, de nem a súlyuk vagy a magasságuk alapján. A hőmérsékletük alapján fogják megítélni őket! Más szavakkal, minden engedelmességünknek égő szeretetből és Isten iránti odaadásból kell fakadnia. A motivációt Isten mindent látó szeme fogja feltárni és megvizsgálni. Semmilyen mennyiségű vagy fajtájú emberi cselekedet nem fog semmilyen súllyal bírni azon a napon, hacsak nem Jézussal való tüzes szereteti kapcsolatból fakadt. Itt jutunk el a hit-cselekedetek kérdésének paradoxonjához. A cselekedetek vagy mindent érnek, vagy semmit sem érnek. Vagy édes illatú tömjénként szolgálnak Isten előtt, vagy utálatosak. Minden a motivációtól és attól függ, ki ad erőt a cselekedetek végrehajtásához. A test cselekedetei az ember erőfeszítései arra, hogy megmentse magát, de a Szentlélek állandó jelenlétéből fakadó szeretet cselekedetei pontosan az ellenkezőjei. Ezek a valódi hit és szeretet hiteles bizonyítékaként állnak elő. Isten az Édenkert óta nem változtatta meg ezt a próbát. Még mindig pontosan ugyanazt a fajta engedelmességet követeli meg. Az egyetlen különbség az, hogy Édenben szent, bűnbe nem esett szüleinknek természetüknél fogva megvolt az engedelmesség ereje. Sajnos, mint a bukás utáni Ádám és Éva gyermekei, olyan testi természetet örököltünk, amely nem engedelmeskedik Isten törvényének, kivéve a megtérés csodáját és a „benned lévő Krisztust”. Ezért mondta Jézus: „Ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát” (János 3:3). És a gazdag fiatalembernek, aki azt kérdezte: „Mit tegyek, hogy üdvözüljek?”, Jézus így válaszolt: „Tartsd meg a parancsolatokat” (Máté 19:17).

Nincs ellentmondás a Mester e két kijelentése között. Senki sem üdvözülhet anélkül, hogy átélné az újjászületést, és senki sem üdvözülhet, aki szándékosan engedetlenül él a parancsolatokkal szemben. A két dolog ugyanazon üdvösségi élmény két részeként működik. Mindezen kijelentések központi igazsága az, hogy senki sem tud engedelmeskedni, aki nem tért meg, és senki sem fog szándékosan megtagadni az engedelmességet, aki megtért. Ne hagyja, hogy bárki meggyőzze Önt arról, hogy a cselekedetek nem fontosak vagy feleslegesek, vagy hogy a parancsolatok betartása törvényesség. De vizsgálja meg nagy gonddal a szívét, hogy meghatározza annak a gyümölcsnek a rejtett gyökerét, amely díszíti keresztény életmódját. Ha az Isten törvényének való megfelelés az Ön Krisztussal való örömteli, folyamatos kapcsolatának spontán kiáradása, akkor bárki, aki törvényességgel vádolná Önt, ítélkezőnek és önmagát elítélőnek bizonyulna. Másrészt a szeretet cselekedeteid a legalizmus teljes ellentéteiként állnának elő, „mert mi az ő alkotásai vagyunk, Krisztus Jézusban teremtve a jó cselekedetekre, amelyeket Isten előre elrendelt, hogy azokban járjunk” (Efézus 2:10).