Remény a szenvedésben

Amikor Szíriában polgárháború tört ki, és több százezer ember vesztette életét, számos szervezet felajánlotta segítségét. De minden önkéntes csak a rendelkezésre álló eszközök és fizikai ereje keretein belül tud dolgozni. A szükség gyakran olyan nagy, hogy az önkéntesek kétségbeesésüket fejezik ki, amikor rájönnek, hogy elérték a határaikat.

Ennyi szenvedés közepette könnyű elfelejteni, hogy Isten is megdöbbent és fájdalmat érez amiatt, amit gyermekei átélnek. A Biblia szerint egy elhunyt barát sírjánál „Jézus sírt” (János 11:35). A Szentírás azt is kijelenti, hogy Krisztus gyűlöli a „törvénytelenséget” (Zsidók 1:9), amely minden szenvedés oka. Ha nem ismernénk Krisztus és a Sátán közötti harcot, azt gondolhatnánk, hogy Isten a felelős a szenvedésért.

A Biblia azonban azt mondja nekünk, hogy a bűnért és az abból fakadó nyomorúságért a Sátán a felelős (Máté 13:28). Jézus ezt az igazságot a búza és a konkoly példázata révén tanította. Elmagyarázta, hogy azok, akik a Sátán útját követik, olyanok, mint a gyomok, amelyeket az ellenség vetett a búzamezőbe. Miközben ezt a példázatot mesélte, Jézus így magyarázta: „Az ellenség, aki elvetette őket, az ördög; az aratás a korszak vége; az aratók pedig az angyalok” (39. vers).

Bár könnyű lehet az ördögöt hibáztatni a világban lévő gonoszért, nem olyan könnyű szenvedni azok mellett, akik fájdalmat élnek át. Pedig éppen ezért volt Jézus halála a valódi szenvedés egyértelmű bizonyítéka. Míg sokan most igazságosságot követelnek, Krisztus arra kéri őket, hogy várjanak az aratásra: „Azt mondta: »Ne, nehogy a konkolyt gyűjtve a búzát is kitépjétek vele együtt«” (Máté 13:29). Az aratás az igazságosság reménye attól az Istentől, aki szenvedésén keresztül mutatta meg szeretetét.

Alkalmazzuk:

Imádkozz valakiért, aki ma szenved.

Mélyebbre ásva:

Jelenések 21:4; Filippi 2:5–11; Lukács 18:7