Szabad-e a keresztényeknek káromkodni?

Nemrég megnéztem egy videót egy őszinte keresztény úriemberről, aki elmesélte, hogyan kérte Istent, hogy mutassa meg neki, mi az az élete területén, amiért bűnbánatot kell tennie. A világunkban zajló események arra késztették, hogy megbizonyosodjon arról, készen áll-e az Úrral való találkozásra. Megérintett a tanúságtétele, és úgy éreztem, nekem is szükségem van egy kis lelki önvizsgálatra.

A videó során meg akart mutatni a nézőknek valamit a számítógépén. Ahogy haladt előre, technikai nehézségekbe ütközött, és ott, a kamera előtt, majdnem káromkodott. Valójában nem mondta ki a csúnya szót, hanem annak „vanília változatát” használta – tudjátok, mint egy rövidítést vagy egy helyettesítő szót. Nem tudom, miért nem vágta ki azt a videóból.

Zavar, amikor egy átlagos ember mond ilyeneket – természetesen nem a „vanília változatot” –, de még jobban zavar, amikor vallásos keresztények mondják ezeket a szavakat – látszólag mindenféle meggyőződés nélkül.

Hallottam már konzervatív keresztény műsorvezetőket, akik élő adásban használtak nagyon sértő kifejezéseket, majd egyszerűen folytatták a monológjukat. És ez akár röviddel azután is megtörténhet, hogy valami igazat és talán még megható dolgot is mondtak Istenről. Hogy lehet ez?

„Mert mindenféle vadállat és madár, hüllő és tengeri teremtmény megszelídül és megszelídült az emberiség által. De senki sem tudja megszelídíteni a nyelvet. Ez egy féktelen gonoszság, tele halálos méreggel. Vele áldjuk Istenünket és Atyánkat, és vele átkozunk embereket, akik Isten képmására lettek teremtve. Ugyanabból a szájból jön az áldás és az átok. Testvéreim, ez nem így kellene lennie” (Jakab 3:7–10).

Mint Krisztus?

Elvesztettük-e mi, keresztények, Isten szentségének érzékét? Elvesztettük-e szem elől a Krisztus Jézusban való magas hivatásunkat? Mit jelent kereszténynek lenni? Azt jelenti, hogy nemcsak úgy döntöttünk, hogy szívünket a drága Urunknak és Megváltónknak adjuk, hanem azt is megfogadtuk, hogy „úgy járunk, ahogyan Ő járt”. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy „Krisztushoz hasonlóak” vagyunk, vagy legalábbis arra a célra törekszünk. Ez nem csak azt jelenti, hogy megbocsátást nyertünk; azt is jelenti, hogy a Szentlélek átalakítja a szívünket, ha együttműködünk vele. Igen, Isten úgy fogad el minket, amilyenek vagyunk, de biztosan nem hagy minket abban az állapotban.

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; kiveszem a kőszívet a testetekből, és húsból való szívet adok nektek” (Ezékiel 36:26).

„Ha tehát valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, minden új lett” (2 Korinthus 5:17).

Jó tanú

Ne tévesszen meg senki: „A rossz társaság megrontja a jó szokásokat.”

Mielőtt bevonultam a hadseregbe, jól tudtam, hogyan kell csúnya szavakat használni, amit az iskolai osztálytársaimtól, sőt néhány családtagomtól is tanultam. De miután bevonultam a hadseregbe, rájöttem, hogy már több mint folyékonyan beszélek két nyelven: angolul és káromkodásban. Enyhén szólva is csúnya szájú voltam. Miért?

„Ne tévesszen meg titeket: »A rossz társaság megrontja a jó szokásokat«” (1 Korinthus 15:33).

„Mi mindnyájan pedig, leplezetlen arccal, mintha tükörben néznénk, az Úr dicsőségét látjuk, és dicsőségről dicsőségre átalakulunk ugyanazon képmásba, az Úr Lelke által” (2 Korinthus 3:18).

Nem kizárólag a társaimat hibáztatom a csúnya beszédemért. Az én döntésem volt, hogy ilyen kifejezéseket használjak. De ez jól illusztrálja, hogy a Biblia igazat mond, és hogy bölcsen kell választanunk a társaságunkat és azt, akire tekintünk, mert a tekintetünk által megváltozunk.

Emlékszem, hogy a MOS-képzés során találkoztam egy férfival, aki soha nem használt trágár szavakat. El tudjátok ezt képzelni? Bár nap mint nap trágár beszéd vette körül, ő nem akart részt venni benne. Nem tudom, hogy keresztény volt-e vagy sem, de még ma is emlékszem rá, bár sok másról már elfeledkeztem – nem lenne csodálatos, ha ilyen pozitív hatással lennénk a körülöttünk lévőkre?

Péter tagadása

Ha a Szentírásban megnézzük azokat a részeket, amelyek Jézus tárgyalását és az azt követő keresztre feszítését írják le, megtaláljuk Péter tagadásának történetét. Érdekesnek tartom, hogy amikor Péter el akart határolódni Jézustól, a Biblia szerint káromkodott.

„Péter pedig kint ült az udvaron. Odajött hozzá egy szolgáló leány, és azt mondta: Te is Jézus galileai mellett voltál. De ő mindnyájuk előtt tagadta, mondván: Nem tudom, miről beszélsz. Amikor pedig kiment a kapuhoz, egy másik leány meglátta, és azt mondta az ott állóknak: Ez az ember is Jézus nazarénus mellett volt. De ő ismét esküvel tagadta: »Nem ismerem azt az embert!« Kicsit később azok, akik ott álltak, odajöttek Péterhez, és azt mondták neki: »Bizonyára te is közülük való vagy, mert a beszéded elárul téged.« Akkor ő káromkodni és esküszöni kezdett, mondván: „Nem ismerem azt az embert!” Azonnal megszólalt a kakas. Péter pedig eszébe jutott Jézus szava, aki azt mondta neki: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Kiment tehát, és keservesen sírt” (Máté 26:69–75).

Egy keresztény író így írta le a jelenetet:

„Másodszor is felhívták rá a figyelmet, és ismét azzal vádolták, hogy Jézus követője. Ekkor esküvel kijelentette: »Nem ismerem azt az embert.« Még egy lehetőséget kapott. Egy óra telt el, amikor a főpap egyik szolgája, aki annak a férfinak a közeli rokona volt, akinek Péter levágta a fülét, megkérdezte tőle: »Nem láttalak téged a kertben vele?« „Bizonyára te is közülük való vagy, mert galileai vagy, és a beszéded is ezt bizonyítja.” Erre Péter dühbe gurult. Jézus tanítványai híresek voltak nyelvük tisztaságáról, és hogy teljesen megtéveszthesse kérdezőit, és igazolhassa felvett szerepét, Péter most káromkodással és esküszöggel tagadta meg Mesterét. Ismét megszólalt a kakas. Péter ekkor meghallotta, és eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem” (Márk 14:30) (A vágyakozás kora, 712. o.).

A tanítványok nyelvük tisztaságáról voltak híresek. Jézus biztosan nem káromkodott, és mivel példája formálta és alakította őket, ők sem tették. Akkor miért beszélek erről a kérdésről? Csak a személyes bosszúságom miatt érzem szükségét, hogy kiadjam magamból? Azt akarom sugallni, hogy ez a bűn súlyosabb, mint mások? Nincsenek-e sokan, akiknek nagyon kifinomult a nyelvhasználata, mégis a legsötétebb bűnökben élnek? Vagy talán csak a régi, elítélő magam vagyok, amikor ezt a kérdést felvetem?

Készülj fel arra, hogy találkozz Istennel

Észrevetted a közelmúltban körülöttünk zajló eseményeket? Nem kell teológusnak lenned ahhoz, hogy rájöjj, a Biblia jövendölései beteljesülnek. Sokan azon tűnődnek, vajon közeledünk-e a véghez, és néhányan elkezdtek az Úrhoz fordulni. Ámosz felhívása nagyon helyénvalónak tűnik: „Készülj fel arra, hogy találkozz Istennel!” (Ámosz 4:12).

Amikor az izraelitákat kiszabadították Egyiptomból, végül a Jordán partján álltak, készen arra, hogy belépjenek az Ígéret Földjére. Ma mi is, mintegy, a Jordán partján állunk, készen arra, hogy belépjünk a mennyei Ígéret Földjére – egy örök világba, egy olyan földre, ahol nincs éjszaka.

Figyeljétek meg, hogyan írta le János, Jézus tanítványa, aki a Biblia utolsó könyvét írta, ennek a gyönyörű földnek egy aspektusát: „És semmi, ami szennyező, nem léphet be oda” (Jelenések 21:27). Gondoljatok csak bele! El tudjátok képzelni, hogy a fény angyalai a mennyben sétálgatnak, és közben csúnya szavakat használnak? Még a „vaníliás” változatokat is? Ha most arra készülünk, hogy belépjünk abba a földbe, akkor keresztényekként használhatunk-e káromkodó szavakat, miközben Isten dicsőítésére törekszünk?

Az elsődleges kérdés valójában nem a káromkodásról szól, hanem arról, hogy kié a szíved valójában.

Akárcsak az a keresztény testvér, akit az első történetben láttam az interneten, nekünk is szorgalmasan kell vizsgálnunk a szívünket a Szentlélek segítségével, hogy megbizonyosodjunk arról, nincs-e benne semmi szennyező. Bármi is van a szívben, az végül kijön a szájból. Jézus ezt magyarázta, amikor szembeszállt a farizeusokkal. „Viperák fiai! Hogyan tudtok ti, akik gonoszak vagytok, jó dolgokat mondani? Mert a szív teljességéből szól a száj” (Máté 12:34).

Saját erőnkből nem tudjuk megváltoztatni a szívünket (vagy a nyelvünket). Mindannyiunknak szükségünk van Jézus erejére, hogy legyőzzünk minden bűnt. János 15:5-ben azt mondja nekünk: „Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

Tegyünk meg minden erőfeszítést Isten segítségével, hogy olyan módon beszéljünk és cselekedjünk, ami dicsőíti mennyei Atyánkat.

„Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit is cselekszetek, mindazt Isten dicsőségére tegyétek” (1 Korinthus 10:31).

\n