Free Offer Image

Tényleg halottak a halottak?

A halal talan az egyik legfelreertettebb kerdes manapsag. Sokak szamara titok homalya fedi es a felelem rettenetes, a bizonytalansag, s?t a remenytelenseg erzeseit ebreszti fel. Masok azt a hitet taplaljak, hogy elhunyt szeretteik valójaban nem halottak, hanem velük vagy valamilyen mas tartomanyban elnek. Megint masok egyaltalaban nincsenek tisztaban, mi a kapcsolat a test, a lelek es a szellem között. De szamít az valamit is, hogy mit hiszel? Igen, feltetlenül! Mivel az, amit a holtakkal kapcsolatban hiszel, súlyos kihatassal lesz arra, hogy mi következik rad a vegid?ben. Nincs id? a talalgatasra, ezert ez a tanulmany pontosan el fog igazítani a tekintetben, mit tanít Isten err?l a kerdesr?l. Igazi szemnyitogató elmenyre kell felkeszülnöd!

1. Hogyan jöttünk e vilagra legel?ször?

„es formalta az Úr Isten az embert a földnek poraból, es lehelt az ? orraba eletnek leheletet. Így l?n az ember el? lelekke (1Móz 2:7).

Valasz:   Isten a porból teremtett bennünket az id?k kezdeten.

2. Mi törtenik, amikor egy ember meghal?

„es a por földde lenne, mint azel?tt volt; a lelek pedig megterne Istenhez, aki adta volt azt (Pred 12:9).

Valasz:   A test visszater a porba, a lelek pedig visszater Istenhez, aki adta azt. A halal pillanataban minden ember − akar igaz, akar gonosz legyen az − lelke visszakerül Istenhez.

3. Mi az a „lelek, ami a halal bealltakor visszater Istenhez?

„holt a test lelek nelkül [a „lelek a „lehelet; lasd a lapszeli jegyzetet] (Jak 2:26). „az Istennek lehelete [a „lehelet, amit Isten adott neki] van az en orromban (Jób 27:3).

Valasz:   A lelek, ami a halal bealltakor visszater Istenhez, nem mas, mint az elet lehelete. Isten könyveben semmi nyoma annak, hogy a „lelek bírna barminem? elettel, bölcsesseggel vagy erzessel, miutan egy ember meghal. A lelek „az elet lehelete, semmi több.

4. Milyen masik jelentese van meg a „lelek szónak?

„es formalta az Úr Isten az embert a földnek poraból, es lehelt az ? orraba eletnek leheletet. Így l?n az ember el? lelekke (1Móz 2:7).

Valasz:   A lelek masik jelentese: el? szemely. Ez a lelek ket összetev?b?l all: a testb?l es az elet leheleteb?l. A lelek csupan e ket összetev? együttes meglete eseten letezhet. Isten Igeje azt tanítja, hogy lelkek vagyunk.

5. Meghalnak vajon a lelkek?

„Amely lelek vetkezik, annak kell meghalni (Ez 18:20). „es minden el?leny elpusztult a tengerben (Jel 16:3, prot. ford.).

Valasz:   Isten Igeje szerint a lelkek meghalnak! Mi is lelkek vagyunk, es a lelkek meghalnak. Az ember halandó (Jób 4:17). Egyedül Isten halhatatlan (1Tim 6:15-16). A halhatatlan lelekr?l szóló elgondolas szembemegy a Bibliaval, amely azt tanítja, hogy a lelkek ala vannak vetve a halal törvenyenek.

6. A jó emberek halalukkor a mennybe kerülnek?

„mindazok, akik a koporsókban vannak, meghalljak az ? szavat, es kijönnek (Jn 5:28-29). „David megholt es eltemettetett, es az ? sírja mind e mai napig minalunk van Mert nem David ment fel a menyorszagba (ApCsel 2:29,34). „Ha remenykedem is, a sír mar az en hazam (Jób 17:12).

Valasz:   Nem, az emberek, amikor meghalnak, sem a mennybe, sem a pokolba nem jutnak. Lekerülnek a sírjukba, hogy ott varjak a feltamadas napjat.

7. Mennyit tud, mennyit ert az ember a halala utan?

„Mert az el?k tudjak, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, es azoknak semmi jutalmuk nincs többe; mivelhogy emlekezetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gy?löletük, mind gerjedezesük immar elveszett; es többe semmi reszük nincs semmi dologban, amely a nap alatt törtenik Mert semmi cselekedet, semmi okoskodas, tudomany es bölcsesseg nincs a Seolban, ahova menend? vagy (Pred 9:7-8,12). „Nem a meghaltak dicserik az Urat (Zsolt 115:17).

Valasz:   Isten azt mondja, hogy a halottak semmit, de semmit nem tudnak!

8. De vajon a halottak nem erintkezhetnek az el?kkel? Nincsenek tudataban annak, mit csinalnak az el?k?

„Úgy fekszik le az ember es nem kel fel; az egek elmúlasaig sem ebrednek, nem költetnek föl az ? almukból Ha tisztesseg eri is fiait, nem tudja; ha megszegyenülnek, nem tör?dik velük (Jób 14:12,21). „es többe semmi reszük nincs semmi dologban, amely a nap alatt törtenik (Pred 9:8).

Valasz:   Nem, a holtak sem nem lephetnek kapcsolatba az el?kkel, sem azt nem tudhatjak, mit csinalnak az el?k. Halottak. Gondolataik mind elvesztek (Zsolt 146:4).

9. Janos 11:11-14-ben Jezus a halottak öntudatlan allapotat „alvas-nak nevezi. Meddig alszanak vajon?

„Úgy fekszik le az ember es nem kel fel; az egek elmúlasaig sem ebrednek(Jób 14:12). „Az Úr napja pedig úgy jön majd el, amikor az egek ropogva elmúlnak
(2Pt 3:10).

Valasz:   A halottak az Úr nagy napjaig alszanak, ami a vilag vegen jön el. A halal allapotaban az emberek a teljes öntudatlansag allapotaban nyugszanak, semmilyen tevekenyseget nem folytatva, semmilyen tudassal nem bírva.

10. Mi lesz az elhunyt igazakkal Krisztus masodik eljövetelekor?

„es íme hamar eljövök; es az en jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ? cselekedete lesz (Jel 22:12). „Mert maga az Úr riadóval leszall az egb?l, es feltamadnak el?ször, akik meghaltak volt a Krisztusban; es ekkeppen mindenkor az Úrral leszünk (1Thessz 4:16-17). „Mindnyajan elvaltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantasban, es a halottak feltamadnak romolhatatlansagban. Mert szükseg, hogy e romlandó test romolhatatlansagot öltsön magara, es e halandó test halhatatlansagot öltsön magara (1Kor 15:51-53).

Valasz:   Jutalomban reszesülnek. Fel lesznek tamasztva, halhatatlan testet kapnak, majd felvitetnek az Úr ele a leveg?be. A feltamadasnak nem lenne immar semmi ertelme, ha mar halalukkor a mennybe vitettek volna.

11. Mi volt az ördög els? hazugsaga?

„es mondta a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg (1Móz 3:4). „ama regi kígyó, aki neveztetik ördögnek es Satannak (Jel 12:9).

Valasz:   Satan azt mondta evanak, hogy a b?n nem fog halalt okozni. „Bizony nem haltok meg, mondta.

12. Miert hazudott az ördög evanak a halalról? Lehet, hogy fontosabb ez a kerdes, mint azt sokan gondolnak?

Valasz:   Ez az ördög orszaganak egyik sarokköve. A korok hosszú soran hatalmas csodakat m?velt olyan embereken keresztül, akik azt allítottak, hogy ezeket az er?ket a holtak lelkeit?l nyertek. (Peldak: az egyiptomi varazslók, 2Móz 7:11 az endori asszony, 1Sam 28:3-25 b?bajosok, Dan 2:2 egy szolgalólany, ApCsel 16:16-18.)

Komoly figyelmeztetes
A veg idejen Satan ismet újra hasznalni fogja a (b?völest) varazslast − mikent tette ezt Daniel idejeben is − a vilag megtevesztesere (Jel 18:23). A b?völ? termeszetfeletti er? birtokosa, aki azt allítja magaról, hogy erejet es bölcsesseget a holtak lelkeit?l kapja.

Jezus tanítvanyainak kepeben t?nnek fel
Satan es angyalai azzal, hogy az emberek mar elhunyt istenfel? szeretteinek, szent elet? egyhazi szemelyek, akik mar halottak, vagy eppen bibliai prófetak, apostolok es Krisztus tanítvanyainak kepeben t?nnek fel (2Kor 11:13), emberek milliardjait hitetik el. Akik elhiszik azt, hogy a halottak barmilyen alakban elnek, valnak szinte biztosan a hitetesek aldozataiva.

13. Tenyleg m?vel az ördög is csodakat?

„Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek (Jel 16:14). „Mert hamis Krisztusok es hamis prófetak tamadnak, es nagy jeleket es csodakat tesznek, annyira, hogy elhitessek, ha lehet, a valasztottakat is (Mt 24:24).

Valasz:   Igen, valóban m?velhet! Az ördög hihetetlenül meggy?z? csodakat visz vegbe (Jel 13:13-14). Satan es angyalai a vilagossag angyalanak kepeben (2Kor 11:14) − es ami ennel is megdöbbent?bb, maganak Krisztusnak kepeben (Mt 24:23-24) jelenik majd meg. Az lesz az emberek altalanos velemenye, hogy Krisztus es angyalai egy fantasztikus vilagszeles megújulas elere alltak. Az egesz mozgalom annyira lelkinek, annyira termeszetfelettinek fog t?nni, hogy egyedül Isten valasztottai fogjak kikerülni a megtevesztest.

14. Miert nem valik Isten nepe a hitetes aldozatava?

„Úgymint kik bevettek az Iget teljes keszseggel, naponkent tudakozva az írasokat, ha úgy vannak-e ezek (ApCsel 17:11). „Ha nem ezen ige szerint szólnak, ez azert van, mert nincsen vilagossaguk (ezs 8:20, az angol valtozat alapjan).

Valasz:   Isten nepe, miutan komolyan tanulmanyozta Isten könyvet, megismeri az igazsagot, miszerint a holtak holtak es nem elnek. A holtak lelkei nem leteznek. Isten nepe ezert el fog utasítani minden olyan csodatev?t es tanítót, akik azt allítjak, hogy különleges vilagossagban, különleges csodatev? er?ben reszesültek azaltal, hogy kapcsolatba kerültek a holtak lelkeivel. Ugyanígy fogja Isten nepe elutasítani azt az allítast − merthogy veszedelmesnek es hamisnak tartja azt −, miszerint a holtak valahol, valamilyen formaban tovabb elnek.

15. Mit parancsolt Isten Mózes napjaiban, mit kellett tenni azokkal az emberekkel, akik azt tanítottak, hogy a holtak elnek?

„es akar ferfi, akar asszony, hogyha igez? vagy jövend?mondó lesz közöttük, halallal lakoljanak; k?vel kövezzetek azokat agyon (3Móz 20:27).

Valasz:   Isten hatarozottan meghagyta, hogy a varazslókat es mas „igez?ket (akik azt allítottak, hogy kapcsolatba tudnak lepni a halottakkal) halalra kell kövezni. Ez mutatja, hogyan tekint Isten arra a hamis tanítasra, miszerint a holtak elnek.

16. Vajon meg fognak-e újra halni azok az igaz emberek, akik feltamadnak a feltamadaskor?

„De akik meltókka tetetnek, hogy ama vilagot elvegyek, es a halalból való feltamadast, meg sem halhatnak többe (Lk 20:35-36). „es az Isten eltöröl minden könnyet az ? szemeikr?l; es a halal nem lesz többe; sem gyasz, sem kialtas, sem fajdalom nem lesz többe, mert az els? elmúltak (Jel 21:4).

Valasz:   Nem! Halal, banat, síras es gyasz soha nem teszi be többe a labat Isten orszagaba.

17. A reinkarnacióban való hit gyorsan es szeles körben terjed. Biblikus ez a tanítas?

„Mert az el?k tudjak, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak; es többe semmi reszük nincs semmi dologban, amely a nap alatt törtenik (Pred 9:7-8).

Valasz:   Az embereknek csaknem a fele a földön hisz a reinkarnacióban − abban a tanítasban, miszerint a lelek nem hal meg, hanem folyton-folyvast újraszületik, mindig valamely masik testben, az egymas utan jöv? nemzedekekben. Ez a tanítas mindazonaltal ellentetes a Szentírassal.

A Biblia szerint
Halala utan az ember: visszater a porba (Zsolt 104:29), semmit nem tud (Pred 9:5), nem rendelkezik szellemi kepessegekkel (Zsolt 146:4), semmi közük nincs a földön törten? dolgokhoz (Pred 9:6), nem el (2Kir 20:1), a sírban varakozik (Jób 17:13), elt?nik (Jób 14:1,2).

Satan talalmanya
A 11. es a 12. kerdes alapjan kiderült szamunkra, hogy Satan fejeb?l pattant ki az a tanítas, hogy a holtak elnek. A reinkarnació, a lelkekkel való „csatornazas es erintkezes, a lelkek imadasa es „a halhatatlan lelek mind Satan agyszülemenye, egyt?l-egyig azzal a cellal − tudniillik az emberek meggy?zesenek szandekaval, arról, hogy az ember a halalakor nem hal meg. Mihelyt az emberek elhiszik, hogy a halottak elnek, „ördögi lelkek tesznek nagy jeleket (Jel 16:14), es azzal, hogy elhunyt emberek lelkeinek alakjaba öltöznek, el tudjak hitetni es felre tudjak vezetni ?ket, szinte allandó jelleggel (Mt 24:24).

18. Halas vagyok a Biblianak, amely a halal erzekeny temajaban elmondja nekünk az igazsagot.

Valasz:   

Gondolatebreszto kerdesek

1. Nem ment a kereszten függ? lator Krisztussal együtt a paradicsomba aznap, amikor meghalt?
Nem. A teny az, hogy vasarnap reggel maga Jezus is ezt mondta Marianak: „Nem mentem meg fel az en Atyamhoz (Jn 20:17). Ez azt bizonyítja, hogy Jezus nem ment fel a mennybe halalakor. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a bibliai szöveg központozasa nem ihletett, hanem emberi szerkesztes. Lukacs evangeliuma 23:43-ban a kett?spontot a „ma szó utan kell kitenni, nem pedig el?tte, így a szakasz helyes olvasata ez lenne: „Bizony mondom neked ma: velem leszel a paradicsomban. Azaz: „Mondom neked itt es most − amikor olyba t?nik, hogy senkit nem tudok megmenteni, amikor engemet is, mint egy közönseges gonosztev?t, megfeszítettek −, biztosítalak afel?l, hogy velem leszel a paradicsomban. Krisztus orszaga az ? masodik eljövetelekor lesz felallítva (Mt 25:31), es akkor valamennyi kor valamennyi igaz embere egyszerre lep be abba (1Thessz 4:15-17), megpedig akkor es ott es nem a halal bekövetkeztekor.

2. Nem beszel a Biblia „halhatatlan lelekr?l?
Nem, halhatatlan lelekr?l sehol nincs említes a Bibliaban. A „halhatatlan szó mindössze egy ízben fordul el? a Bibliaban, megpedig Istennel kapcsolatban (1Tim 1:17).

3. A halal bekövetkeztekor a test visszater a porba, a lehelet visszater Istenhez. De hova tavozik a lelek?
Sehova nem tavozik. Egyszer?en megsz?nik letezni. Ket dolognak kell elegyedni ahhoz, hogy „letrejöjjön a lelek: a test es a lelegzet. Amikor a lelegzet tavozik, a lelek megsz?nik letezni, mert az ket dolog elegyedese. Amikor lekapcsolod a villanyt, hova megy a vilagossag? Sehova. Egyszer?en megsz?nik letezni. Ket dolog kell ahhoz, hogy letrejöjjön a vilagossag: egy villanykörte es elektromos aram. Ha a ket dolog közül barmelyik nem all rendelkezesre, nem lesz vilagossag. Ugyanígy van a lelekkel: ha a test es a lelegzet nem elegyedik egymassal, lelek sem lehet. Olyan, hogy testetlen lelek, nincs.

4. Van, volt-e valaha barmi mas jelentese a „lelek szónak, mint az, hogy „el? leny?
Igen. Jelentheti (1) magat az eletet, vagy (2) az elmet, az ertelmet. Függetlenül attól, hogy melyik a szandekolt jelentes, a lelek mindenkeppen ket dolog elegye (a teste es a lelegzete), es a halal bekövetkeztekor megsz?nik letezni.

5. Mi a magyarazata Janos evangeliuma 11:26-ban annak a kijelentesnek, hogy „aki csak el es hisz enbennem, soha meg nem hal?
Jezus ezzel nem az els? halalra utal, amit minden ember megízlel (Zsid 9:27), hanem a masodik halalra, amit csak a gonoszok szenvednek el, es amelyb?l nincs feltamadas (Jel 2:11, 21:8).

6. Mate evangeliuma 10:28-ban ez all: „Ne feljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik. Nem azt bizonyítja ez az ige, hogy a lelek halhatatlan?
Nem, ez epp az ellenkez?jet bizonyítja. Ennek a versnek a masodik fele bizonyítja, hogy a lelek halandó. Ott ezt olvassuk: „Attól feljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennaban. A „lelek szó itt eletet jelent es az örök eletre utal, amely ajandekban az igazak reszesülnek az utolsó napon (Jn 6:54). Senki nem veheti el az örök eletet, amivel Isten megajandekozza az embert.

7. Peter els? levele 4:6-ban nem arról van szó, hogy az evangelium a holtaknak is hirdettetett?
Nem, itt arról van szó, hogy az evangelium hirdettetett (múlt id?ben) azoknak, akik holtak (jelen id?ben). Mar halottak, de az evangelium akkor hirdettetett nekik, amikor meg az el?k között voltak.

8. Mi az igazsag azokkal a lelkekkel kapcsolatban, akik Jelenesek könyve 6:9-10 szerint az oltar alól kialtoztak? Nem azt bizonyítja ez az ige, hogy a lelkek nem halnak meg?
Nem. Ez a kialtas ugyanúgy jelkepes, mint korabban abel verenek kialtasa (1Móz 4:10). A „lelek szó embereket (vagy el? lenyeket) jelent, akiket a hitükert öltek meg. Bizonyara senki nem gondolja úgy, akik meghalnak, szó szerint az oltar alatt tartózkodnak, mikeppen azt sem gondolhatjak az emberek, hogy az igazak azert könyörögnek Istenhez, hogy büntesse meg ellensegeiket. Az igazak epp hogy kegyelemert esedeznek ellensegeik szamara, ahogy Krisztus is cselekedett a kereszten (Lk 23:34).

9. Nem arról beszel a Biblia egy helyen, hogy Krisztus elment es a pokolban lev? elveszett lelkeknek is predikalt a keresztre feszítese es a feltamadasa közötti id?szakban?
Nem. A kerdeses bibliaszakasz (1Pt 3:18) szerint a „Lelek predikalt (18. vers) Noe napjaiban azoknak az embereknek, akik akkor eltek (19-20. vers). A „tömlöcben lev? lelkek kifejezes azokra az emberekre utal, akik eletet megkötözte a Satan. (Lasd Zsolt 142:7; ezs 42:6-7, 61:1; Lk 4:18.)

Kvíz kerdesek

1. Hogyan beszel a Biblia a halalról? (1)
_____   Az alvashoz hasonlítja.
_____   Az elet egy masik formajaba való atmenetnek nevezi.
_____   Megmagyarazhatatlan titoknak nevezi.

2. Mi az „lelek, ami visszater Istenhez? (1)
_____   Az ember igazi bels? enje.
_____   A lelek.
_____   Az elet lehelete.

3. Hova kerül az az ember, aki meghal? (1)
_____   A mennybe vagy a pokolba.
_____   A sírba.
_____   A tisztítót?zbe.

4. Mi a lelek szó egyik jelentese? (1)
_____   Az ember lelki termeszete.
_____   Az ember halhatatlan resze.
_____   el? leny.

5. Meghalnak a lelkek? (1)
_____   Igen.
_____   Nem.

6. Mikor nyerik el az igazak jutalmukat? (1)
_____   Ebben az eletben.
_____   A halal bealltakor.
_____   Krisztus masodik eljövetelekor.

7. Miert próbalja Satan elhitetni az embereket azzal, hogy a halottak nem halottak? (1)
_____   Mert így hitelt adnak a csodainak, el lesznek hitetve es elvesznek.
_____   Mert nagyon sajnalja ?ket.
_____   Csupan mert alavaló es gonosz.

8. Kikkel beszelgetnek valójaban azok az emberek, akik a holtakkal „kommunikalnak? (1)
_____   Halhatatlan lelkekkel.
_____   Szent angyalokkal.
_____   Az elhunytak színet magukra ölt? gonosz lelkekkel.

9. Hogyan szólt Isten parancsa Mózes napjaiban azokra vonatkozóan, akik azt tanítottak, hogy a halottak elnek? (1)
_____   Pappa kellett ?ket tenni.
_____   Ki kellett ?ket tüntetni a bölcsessegükert.
_____   Az ilyeneket meg kellett ölni.

10. Hogyan gy?z?dhet meg az ember arról, hogy igaza van es jó úton jar? (1)
_____   Kerni kell Istent, hogy adjon különleges jelet a mennyb?l.
_____   Ha azt teszi, amit a lelkesz mond neki.
_____   Ha alaposan es imadsagos szívvel tanulmanyozza a Bibliat es követi azt.

11. Mi törtenik az emberrel, amikor meghal? (1)
_____   Lelke (vagy szelleme) tovabb el.
_____   Tovabbra is latja az el?ket es kepes erintkezesbe lepni velük.
_____   Mindenestül meghal: a test es a lelek egyarant megsz?nik letezni, es semmilyen kapcsolatfelvetelre az el?kkel nincs mód.

12. Bizonyítekul szolgalnak-e a csodak arra, hogy egy dolog Istent?l van? (1)
_____   Igen. Egyedül Isten kepes a csodakra.
_____   Nem. Az ördög is kepes nagy csodakat tenni.