Az elhunyt csecsemők üdvözülnek-e Isten országában?

A Bibliában nincs konkrét válasz erre a kérdésre, de egyesek úgy vélik, hogy a csecsemők üdvözülnek – egy olyan történet alapján, amely Krisztus születése körüli időben játszódott le.

„Heródes, amikor látta, hogy a bölcsek megtévesztették, rendkívül megharagudott; és elküldött embereket, hogy megöljenek minden kisfiút, aki Betlehemben és annak környékén élt, két éves kortól lefelé, az időpont szerint, amelyet a bölcsektől megtudott. Így teljesedett be, amit Jeremiás próféta mondott: »Hang hallatszott Rámában, siránkozás, sírás és nagy gyász; Ráhel sírta gyermekeit, és nem akart vigasztalást fogadni, mert nincsenek többé«” (Máté 2:16–18).

Ez egy rettenetesen szomorú történet, amely megmutatja, milyen szörnyű mértékig ment el a Sátán az Emberfiának elpusztításáért. Azok az anyák, akik elvesztették csecsemőiket, zokogtak, mert gyermekeik „nincsenek többé”. De vajon ez azt jelenti-e, hogy a feltámadáskor nem fogják őket viszontlátni?

Az Ószövetség Jeremiás 31:15-ben megjövendölte ezt a tragikus eseményt. A Babilonból visszatérő száműzöttekről beszélve Isten azokhoz az anyákhoz szólt, akik gyermekeiket vesztették el, amikor fogságba hurcolták őket. Az izraeliták útja Rámán keresztül vezetett, és Máté ezt az utalást alkalmazza a betlehemi anyákra is, akik szintén gyermekeikért sírtak.

Figyeljük meg, mit mond a következő vers: „Így szól az Úr: »Ne sírj, és ne könnyezz, mert munkád meg lesz jutalmazva … és visszatérnek az ellenség földjéről. Van remény a jövőtökben – mondja az Úr –, hogy gyermekeitek visszatérnek saját határaikra’” (Jeremiás 31:16). Lehet, hogy ez – az Ószövetség számos próféciájához hasonlóan – tágabb értelemben teljesedik be, amikor Jézus visszatér?

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a jövőbeli feltámadásra utal. Ha belegondolok abba a gyengéd törődésbe, amit Jézus tanúsított a gyermekek iránt, könnyen elképzelhető számomra, ahogy az angyalok a feltámadáskor életre keltett csecsemőket viszik, és anyjuk karjaiba helyezik őket.