Ha egyszer megmenekültél, elveszítheted-e valaha is az üdvösségedet? 3. rész

Miközben továbbra is az üdvösség témájával foglalkozunk, szeretném kiemelni, hogy Isten nem akarja, hogy félelemben éljünk. János így ír: „A szeretetben nincs félelem; a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet” (1 János 4:18). Amíg Krisztusban maradunk, nincs mitől tartanunk. De amikor kihúzzuk a kezünket az Ő kezéből, és úgy döntünk, hogy elfordulunk az Ő akaratától, és a saját utunkat járjuk, akkor elveszítjük ezt a bizonyosságot. Ám amíg életünket a Mindenható kezébe helyezzük, nem kell félelemben és kételyben élnünk. Isten nem akarja, hogy ilyen élményben legyen részünk.

Hiszem, hogy fontos számunkra, hogy naponta újra az Úrnak szenteljük az életünket. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap elveszünk. Pál azt mondta: „Naponta meghalok” (1 Korinthus 15:31). Ezzel azt jelenti: „Minden nap úgy döntök, hogy meghalok önmagamnak, és újjászületek Istennek.” Nap mint nap újra Istennek szenteljük magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy elvesztek, majd megmenekültök, aztán megint elvesztek, majd megmenekültök… mintha egy lelki hullámvasúton ülnétek. Jézus megtanított minket imádkozni: „Add meg nekünk ma a mi mindennapi kenyerünket” (Máté 6:11). Életünk alapja a mindennapi bizalom az Úrban.

Vannak keresztények, akik az örök biztonság tanát hirdetik. A Biblia azonban azt tanítja, hogy Isten nyitva hagyja számunkra az ajtót, hogy bármikor meggondolhassuk magunkat. Az üdvösség nem csupán egy visszavonhatatlan, múltbeli cselekedeten vagy döntésen alapul, hanem a hívő és Krisztus közötti folyamatos, személyes kapcsolaton. Amikor a hívő szándékos engedetlenséggel úgy dönt, hogy megszakítja ezt a szeretetteljes kapcsolatot, akkor már nem tekinthető igazi hívőnek, és elveszíti az üdvösség biztosítékát.