Szükséges-e minden ima végén „Jézus nevében” imádkozni?

Jézus valójában arra parancsol minket, hogy az Ő nevében imádkozzunk. Azt mondja: „Bizony, bizony mondom néktek: amit az Atyától az én nevemben kértek, azt megadja nektek” (János 16:23). Ez azonban nem jelenti azt, hogy pusztán az Ő nevének kimondása valamilyen varázserővel bírna.

Tegyük fel, hogy odamegyek egy teljesen idegenhez, és szívességet kérek tőle. Valószínűleg nem fogja meghallgatni a kérésemet. De ha hozok neki egy levelet a legjobb barátjától, akit szeret, és azt a legjobb barátja írta alá – nos, az már nagy különbséget jelenthet. Azt mondom neki: „Nézze, Henry nevében jöttem, és itt van egy levél Henrytől, amit ő írt alá. Segítene nekem ebben a problémában?” Ha szereti Henryt, és én Henry nevében jövök, akkor meg fog hallgatni.

Jézus azt mondta nekünk: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis rajtam keresztül” (János 14:6). Amikor az Atyához fordulunk, az Úr Jézus nevében jövünk, és így szólunk: „Kérlek, hallgasd meg imámat! Nem azért, mert megérdemlem. A bűn elidegenített tőled. De a Fiad iránti szereteted miatt kérlek, teljesítsd kérésemet az Ő kedvéért.” Valójában ez az, amit jelent Jézus nevében imádkozni. Azt is jelentheti, hogy Krisztus elméjével és szellemével imádkozunk, és ugyanazzal a hozzáállással, amellyel Jézus is imádkozott.

Természetesen az Atya is szeret minket; azt akarja, hogy hozzá jöjjünk. Ezért küldte Jézust, hogy áthidalja a szakadékot. Jézus így szólt: „Azon a napon az én nevemben fogtok kérni, és nem mondom nektek, hogy én fogok az Atyához imádkozni értetek; mert az Atya maga szereti titeket, mivel szerettetek engem, és hittetek abban, hogy én Istentől jöttem” (János 16:26–27).