Hol húzódik a határ az imádkozás kitartása és a hiábavaló ismétlés között?

Az imádság nem arra szolgál, hogy Istent tájékoztassuk; inkább az Istenhez emel minket. Az Úr azt akarja, hogy a saját javunkra imádkozzunk hozzá, és nem azért, mert imádkozás nélkül nem tudná, mi történik. Az imádság összeköt minket Istennel. Ő már azelőtt tudja, mire van szükséged, mielőtt még kérnéd, ezért az Úr bizonyos terheket helyez a szívünkre, és amíg ezek a terhek ott vannak, addig imádkoznunk kell értük.

A pogányok ugyanazt az imát többször is elismételték egy alkalommal. Az nem ima. Az ima a szíved értelmes kiáltása Isten szívéhez. Az ima felemeli az embert. Amikor imádkozol, gondolkodnod kell az imán, és azon, hogy amit mondasz, az valójában mit jelent.

A „hiábavaló ismétlések” jelentésű görög szó az Újszövetségben csak ezen az egy helyen fordul elő. Azt jelenti, hogy „fecsegni” és „gyorsan sorolni anélkül, hogy sokat gondolkodnánk azon, amit mondunk”. Jézus azt akarja, hogy így imádkozzunk? A 9–13. versekben egy egyszerű példa következik arra, hogyan imádkozhatnánk. De ez nem egy varázsformula, amely csodákat művel, ha hiába ismételgetjük.

Vannak olyan keresztény felekezetek, amelyek azt tanítják az embereknek, hogy amikor vétkeznek, egy bizonyos imát kell újra és újra elmondaniuk, hogy helyrehozzák az elkövetett hibát. Ez nem bibliai tanítás.

Aztán vannak olyanok, mint Illés, aki letérdelt, és hétszer kérte Istent, hogy küldjön esőt. Nem hiszem, hogy pontosan ugyanazt az imát mondta el hétszer. Inkább hét különböző alkalommal könyörgött az Úrhoz, hogy teljesítse az Ő Igéjét, és küldjön esőt. Azok az emberek, akiknek gyermekei eltávolodtak Istentől, minden nap imádkoznak azok üdvösségéért. Ez nem hiábavaló ismétlés. Biztos lehetsz benne, hogy Jézus is minden nap imádkozott a tanítványaiért (János 17).